A meditációban a 16 év körüli énemet látogattam meg, a feltörő emlékek között viszont megjelent az ennél fiatalabb énem is. Az emlékek témája főként az volt hogy miként és kivel játszottam a szobámban, egyedül, bátyámmal, a kutyámmal, barátokkal vagy pedig egyedül. Volt egy szívmelengető emlék az elhunyt nagymamámról mikor beteg voltam ő vigyázott rám, nézte ahogy játszom és nagyon jól esett az érdeklődése, jelenléte. Itt indultak meg igazán a könnyek. Ami ordítóan feltűnő volt az a szüleim hiánya az emlékekből, különösen édesanyámé. Amikor megérkeztem a szobába a legerősebb érzés ami áradt a tinédzser énemből az az egyedüllét és a magány volt. Amit kért tőlem az a szeretet és biztonság. A meditáció végén elsétáltunk egy erdő melletti tó partjára, leültünk a fűbe, egymást átkarolva néztük csendben a vizet és a hegyeket a part túloldalán. Azt hiszem ezzel a záróképpel világosodott meg bennem, hogy valójában sosem vagyok egyedül, minden múltbeli énem és minden jövőbeli énem velem van minden jelen pillanatban és fogják a kezem :) Köszönöm mégegyszer a meditációt